Üdvözöljük a Szent István Általános Iskola honlapján!

Fool Moon pop-acappella együttes iskolánkban

A Fool Moon együttes (Mészáros Tamás, Molnár Gábor, Vavra Bence, Wodala Barnabás, Németh Miklós) filharmóniás koncertsorozatot tartott Heves megyében. Ennek keretében jöttek el 2018. február 26-án a Szent István Általános Iskolába.

Rendhagyó és élvezetes műsoruk átmenet volt a koncert és az ének-zene óra között. Szórakoztató, humoros előadásmódjukkal rögtön elvarázsolták a diákokat, még a legkisebbeket is. A felcsendülő dallamok között magas szakmai tudásról és elkötelezettségről számot adó ismeretterjesztő betéteket rögtönöztek.

A gyerekek szívesen kapcsolódtak be az interaktív előadásba. A koncert végén vastapssal köszönték meg a jól sikerült, mindenki tetszését elnyerő műsort.

Bővebben

„A Fool Moon hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 15 évnyi sikertörténetet tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acappella - azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene - soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Humoros és szórakoztató, de magas szakmai színvonalú és igényes stílusú koncertjeik során a műfajjal ismerkedő és a zenéhez értő hallgatók is egyaránt találnak kedvükre valót. Rendhagyó zeneóráik, mesterkurzusaik, tévés szerepléseik hatására Magyarországon az acappella zene előtérbe került, és egyre több acappella együttes megalakulásának mozgatórugója is.

Eddigi pályafutásuk alatt 6 nagylemezt, 6 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhat magáénak.

Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban.

Ugyancsak a Fool Moon az első acappella formáció, mely A Dal c. Eurovíziós dalválogatóban szerepelt. Az együttes a második helyezésig menetelt saját, It Can't Be Over c. dalával, amely által az egész ország megismerhette őket és a műfajt.”

(Az együttesről szóló ismertető a www.jegy.huoldalról lett átvéve.)

 

Elektronikus Napló

Jégkorongozás

Keresés

Eseménynaptár

Május 2018
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Hirdetések

  • 1szazalek.jpg
  • 1szazalek_3.jpg

Digitális Oktatás

Oldalajánló

Statisztika

Ma44
Tegnap32
Ezen a héten44
Ebben a hónapban1027
Összesen94973

Látogató IP: 54.80.189.255 Visitor Info : Unknown - Unknown 18.05.21 Powered by CoalaWeb