Jelképek

                              

 

1. Az iskola címere

 

A címer leírása:

Álló, négyelt háromszögű pajzs.

Az 1. és a 4. mező az iskola névadója, Szent István tiszteletére az Árpád-ház színeivel, azaz vörössel és ezüsttel (fehérrel) háromszor vágott.

A 2. kék mezőben Hatvan város címerképe van. Aranyszínű, jobbra néző, 2 lábra ágaskodó oroszlán; kettős felfelé kunkorodó bojtos farokkal. Szája tátott, nyelvét kiölti, mellső lábaival piros botot tart.

A 3. kék mezőben kereszt alakban elrendezett 4 db nyolcágú aranycsillag látható, amelyek utalnak az intézmény 4. Sz. Általános Iskola néven történő 1959-es megnyitására.

A pajzsot jobbról és balról cserfaág övezi.

 

A címert tervezte:

Szekeres István grafikusművész, tervezőgrafikus
 

 

 

Makón született 1927-ben, és itt is érettségizett a József Attila Gimnáziumban. 1945 és 1949 között elvégezte a Magyar Iparművészeti Főiskolát. Diplomáját a Képzőművészeti Főiskolán szerezte meg, ahová 1949-től 1953-ig járt. Utána könyveket tervezett, volt könyvkiadói grafikai lektor és rövid ideig tanított is. Az 1960-as évek elején rátalál sajátos műfajára az emblémára. 1970-től készít piktogramokat és logotípiákat is. 1980-tól vizuális arculat és látványterveket. Közben rajzol és fest akvarell és guache képeket. 1990-től tervez városcímereket és testületi jelképeket is. Öt évtizede él és dolgozik Budapesten, a Százados úti Művésztelepen. A Szent István Általános Iskola címerét 1999-ben tervezte meg. 2002-ben Makó Város Díszpolgára lett. A 2002. esztendőben kiemelkedő grafikusi életművéért a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben
részesült.

 

 

2. Az iskola zászlója

 

Az iskola zászlója fehér színű, s középen az iskola címere látható. A címer felett arannyal hímezve a „ Szent István Általános Iskola”, alatta a „Hatvan” felirat olvasható.

 

 

3. Az iskola jelvénye:

 

A jelvény az iskola címerét ábrázolja a „ Szent István Általános Iskola” felirattal együtt.

 

4. Kitüntetések

Az "I. István emlékérem” és a "Szent István érem” adományozására a kitüntetési szabályzat alapján kerül sor.

 

     
Szent István emlékérem

 

   

I. István emlékérem, amelyet Pálffy Katalin tervezett 

Pálffy Katalin képzőművész

  Mezőhegyesen született 1949-ben. A gyermekkorát Hatvanban töltötte, itt végezte el az általános iskolát. Budapesten a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett. Érettségi után köri studiumokat folytatott Laborcz Ferenc és ifj. Pál Mihály korrigálása mellett. 1974-ben felvételt nyert a Fiatal Képzőművészek Studiójába, majd a Művészeti Alapba. Néhány év múlva a Képző és Iparművészek Szövetségének lett a tagja. 1975 óta vesz részt országos tárlatokon. 1982-ben és 1983-ban kiállítási nagydíjat nyert el Nápolyban. 1997-ben megkapta a Szent Adalbert Egyházművészeti Pályázat fődíját. Hazai és nemzetközi szobrászati szimpóziumok és kiállítások rendszeres résztvevője.
Munkái magán és közgyűjteményekben, valamint köztereken egyaránt megtalálhatóak. 1970 óta Csepelen él és dolgozik. Alkotói munkásságát és közéleti tevékenységét elismerve Csepel Önkormányzata 2011-ben "Csepel Díszpolgára" címet adományozott neki.  

 

5. Az iskola névadójának, Szent István magyar király emlékének ápolása

Az iskola földszinti aulájában található Pálffy Katalin képzőművész által készített Szent István dombormű, amelyet az iskola hagyományainak megfelelően a ballagás alkalmából a 8. osztályosok megkoszorúznak.  A tanulók az iskolai tanulmányaik 8 esztendeje alatt megtekintik a koronázási ékszereket (Parlament, Bp.) és a Szent Jobbot (Szent István Bazilika, Bp.).

Elektronikus Napló

Jégkorongozás

Keresés

Eseménynaptár

Szeptember 2018
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Hirdetések

  • 1szazalek.jpg
  • 1szazalek_3.jpg

Digitális Oktatás

Oldalajánló

Statisztika

Ma0
Tegnap46
Ezen a héten94
Ebben a hónapban1199
Összesen100064

Látogató IP: 54.80.83.123 Visitor Info : Unknown - Unknown 18.09.26 Powered by CoalaWeb