Iskolánkban az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon a 8. évfolyamos diákok rádiós megemlékező műsorral idézték fel az akkor történteket Vági Eszter: Októberi bőröndmese című összeállítása alapján.

A gyerekek csak a tankönyvekből, nagyszülők elbeszéléseiből tudhatják, mi zajlott 1956. október 23-án. A mai Budapest békés. Szerettük volna, hogy átéljék a tanulók, mit érezhetett akkor egy család, a családon belül egy kisfiú.

„Ki itt születtem, mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom Budapest! Hogy is hihettem rólad, szülővárosomról, hogy olyan vagy mint a többi, egy város a városok között. Jártam köveiden és elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamosokon és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni lehet csak… Nem tudtam, hogy ezek a falak lőrések, e villamosokból barikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra indulni, harcolni és győzni lehet!” /Örkény: Fohász Budapestért (részlet)/
„Apa végül hazajött. Tépett volt a ruhája, beesett az arca, s mintha éveket öregedett volna. De közben lángolt a tekintete. Riadt volt, de büszke. Szorosan magához ölelt a pincében.” – hangzottak el a műsorban a kisfiú szavai. Külső szemlélője volt a dolgoknak, de egész életére hatással lettek az akkor átélt események.

A műsort Konc Zsuzsa Zeng az ének című dala zárta.

/Pusztai Mónika, a 8.b osztály osztályfőnöke/