30 éves osztálytalálkozó

30 éves osztálytalálkozó

2020. augusztus 14-én, nem mindennapi találkozóra került sor a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola könyvtárában. Az 1989-1990-es tanévben végzett 8. c osztály tanulói jöttek össze, hogy a régmúlt időkre emlékezzenek. A 38 osztálytársból tizennégyen jöttek el a jeles eseményre. Nikl Gábor érdeme, hogy rendszeresen megszervezi ezeket az összejöveteleket. A koronavírus járvány lehet az oka annak, hogy a jelentkezők közül sokan nem jöttek el.

Így vallanak a rendezvényről a megjelent volt Hámán Kató Általános Iskola diákjai:

„Az iskola előtti gyülekező után megtekintettük az aula képzőművészeti alkotásait. Végig sétáltunk a folyosókon és az egykori osztályterembe is betértünk. Voltak, akik, visszaemlékeztek arra is, hogy hol ültek a nyolcadik osztályban. Az iskola könyvtárában egy virágcsokorral köszöntöttük az osztályfőnökünket, Máté Györgynét. Az osztálynapló névsorának végén lévő tanuló beszámolójával kezdődött a hangulatos mesélés az életünkről, valamint egy-egy emlékkép felidézése az általános iskolai évekről. A beszélgetések végén egy csoportképet készítettünk az iskola lépcsőjéről. Majd egy közös vacsora következett a Korona étteremben. Öröm volt találkozni egymással, beszélgetni, nevetgélni. Már várjuk a következő osztálytalálkozót. Biztos gyorsan el fog telni az 5 év!”

Hatvan, 2020. augusztus 17.