A 2020-2021. tanévre vonatkozó általános iskolai beiratkozással kapcsolatos tájékoztató

A 2020-2021. tanévre vonatkozó általános iskolai beiratkozással kapcsolatos tájékoztató

Tisztelt Szülők! Kedves leendő első osztályosok!

Rendhagyó a 2020-2021. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. A beiratkozás menetére is befolyással van a koronavírus járvány, s az ennek kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet. Az emberi erőforrások minisztere a vészhelyzetre való tekintettel kiadta a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020.(III. 25.) EMMI határozatot.

A miniszteri határozat alapján a Hatvani Tankerületi Központ tájékoztató plakátot adott ki, amely tartalmazza iskolák szerint a beiskolázási körzeteket.

A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola a 2020-2021. tanévben három első osztályt indít. Erről az iskola „Tájékoztató a 2020/2021-es tanévben indításra kerülő osztályokról és az ott tanító pedagógusokról” címmel kiadványt jelentetett meg.

Hatvanban a 2020/2021-es tanévre történő beiratkozás újdonsága a sportosztály indítása a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában. Így Hatvanban és a környező településeken élő gyerekek, szüleik előtt is megteremtődik a sportiskola választás lehetősége más járásokhoz, városokhoz (pl.: Jászberény, Gyöngyös, Gödöllő, stb,) hasonlóan.

A beiratkozási eljárás 2020. április 6-tól április 24-ig tart.
A beiratkozás módjai:
a) elektronikus úton: szentistvan.hatvan@gmail.com
b) telefonon: 37/341-875
c) postai úton: Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola, 3000 Hatvan, Bajcsy-Zs. út 8.
d) Kréta-rendszeren: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap
e) különösen indokolt esetben személyesen (előzetes egyeztetés alapján).

A beiratkozás keretében az alábbi adatok megadása szükséges:

  • a gyermek neve;
  • születési helye, ideje;
  • szülők neve, telefonszáma, e-mail címe;
  • a gyermek állandó lakcíme;
  • a gyermek TAJ-száma;
  • ha van, akkor a tartózkodási hely adatai.
    (A minden évben szokásos dokumentumok leadása ebben az évben az első tanítási napon történik majd.)
    Kérjük feltüntetni, hogy melyik osztályba (hagyományos osztály, Bosch-osztály, sportosztály) kéri a szülő a gyermeke felvételét. Amennyiben a szülő nem a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola körzetéből kéri a gyermeke felvételét, akkor szíveskedjen a kérelembe beírni a kötelező felvételt biztosító, azaz a körzetes iskolának a nevét és a címét is.

A Bosch-osztály és a sportosztály vonatkozásában az intézmény körzettel nem rendelkező általános iskola. Ide egyaránt jelentkezhetnek az iskola körzetébe tartozó gyerekek, valamint a nem körzetes gyerekek. Az iskola a körzetén kívüli területekről (Óhatvan, környező települések) is akadálytalanul tud felvenni gyerekeket az engedélyezett létszámig. A sportosztály kapcsán 2020. augusztus 24. és augusztus 28. között lesz a fizikai képességfelmérés, valamint a sportorvosi vizsgálat.

A hagyományos formában induló osztály vonatkozásában az intézmény körzetes iskolának minősül. Így kötelező felvételt biztosító iskolaként ebbe az osztályba más körzetből csak akkor tud felvenni gyermeket ha van még szabad hely.

Amennyiben a gyermek a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola körzetében lakik, s az óvodában marad, akkor ennek tényét kérjük jelezni iskolánk felé.
Sajnálom, hogy a beiratkozásra személyes találkozás nélkül kerül sor. Intézményünk arra törekszik, hogy a beiratkozás menete zökkenőmentes legyen, s ehhez folyamatosan igyekszünk informálni a szülőket iskolánk honlapján. Felmerülő további kérdésekre munkanapokon délelőtt az iskola telefonszámán tudunk válaszolni.

Örömteli készülődést kívánok a szülők és a leendő tanulóink számára!

Hatvan, 2020. március 31.

Tisztelettel:
Kovács János
igazgató