A diákönkormányzat napja

A diákönkormányzat napja

A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola tanulói és pedagógusai a vakáció előtti héten, 2025. június 18. napját a Hatvani Strandfürdő területén töltötték. A program megvalósulása az iskolai Szülői Munkaközösségnek köszönhető, akik a belépőjegyek pénzügyi fedezetét biztosították.

Az intézményi gyülekező után folyamatosan érkeztek az iskolai zöld pólót viselő gyerekek a fürdő területére. Az előre tervezett, a diákönkormányzat által elképzelt programot valósították meg. A délelőtt folyamán a főszerep a fürdésé volt. Persze helyet kapott a játék és az ismeretszerzés is.

Az igazi nyári melegben minden gyermek boldogan vetette bele magát a hűs vízű medencékbe. Természetesen volt lehetőség fagylaltozásra, beszélgetésre, labdázásra is.

A diákönkormányzat napja a gyerekek véleménye szerint jól sikerült, s többen el tudnák így képzelni az egész tanévet. Ha az egész tanév nem is, de az utolsó hét egyik napján ismétlődik majd a történet. Reméljük, hogy az iskola akkor is megkapja a Hatvani Strandfürdő egész területét.

Írta: Misinszkiné Kiss Laura, a diákönkormányzatot segítő pedagógus