A McFőzlek csapat főzte meg a zsűrit...

A McFőzlek csapat főzte meg a zsűrit...

2019. május 8-án izgalmakkal teli napra ébredtek az „Iskola séfe” vetélkedő döntőbe jutott csapatai: ez az a sokat emlegetett nap, melyen eldől, hogy kik lesznek a megtisztelő cím nyertesei. A reggel rövid szülői biztatással, a kellékek begyűjtésével, létszám ellenőrzéssel indult. Minden csapat teljes számban, versenyre készen várta az indulást. Az érkezést követően a diákok felvették „munkaruhájukat”, kötényben és sapkában gyülekezett a verseny megnyitójára. Nagy Zoltán mesterszakács köszöntötte a versenyzőket, majd bemutatta a zsűri tagjait. Egy rövid útbaigazítás után a versenyszabályok ismertetése is megtörtént. Néhány perc múlva már nyitódtak-csukódtak a fiókok, szekrényajtók, kezdetét vette a „nagy főzés”. A csapatok az általuk összeállított menü leírását lépésről-lépésre követve igyekeztek elkészíteni a háromfogásos ételsort. Az izgalmat a zsűritagok néhány megnyugtató, biztató szóval igyekeztek csillapítani, melyre nagy szükség volt. Kikérdezgették a csapatokat, kaptak jó tanácsokat, melyek hallatán néhányan elég bátortalanul néztek. Pár perc múlva azonban a szavakat elnyomták az ételek sercegése, illatokkal telt meg a levegő. A felnőttek igyekeztek finoman követni a verseny menetét, hisz mégsem könnyű kamerák előtt, fényképezőgépek vakuinak villogása közben koncentrálni a főzésre. A zsűri tagjai figyelték a munkamegosztást, az összhangot is a csapat tagjai között. Nagy Zoltán a verseny izgalmában is felhívta a figyelmet a pult rendjének megőrzésére. Aztán egyre többször előkerültek a kanalak, a versenyzők kóstolással ellenőrizték a hozzávalók állagát, az ízeket. A szakácsok biztatták a bátrabb ízesítésre a gyerekeket, akik igen csínján bántak kezdetben a fűszerekkel. Bizonyára megjegyezték az otthoni tanácsot: kevesebbet, többször. Már izgatottan figyelték a sütőket, várták a végeredményt. Az arcokon váltakozott a megkönnyebbült mosoly az aggodalommal. Aztán elhangzott az utolsó figyelmeztetés is: a tálalás rendjét mindenkinek be kell tartani. Ez persze akkor már elég nehezen talált értő fülekre. Végül némi segítséggel mindenki kitálalta a fotózásra előkészített menüjét, majd izgatottan vitték a további adagokat az ítészek asztalára. Ki bátrabban, ki megszeppentebben – de mindannyian el tudták mondani, hogy mit készítettek, milyen technikával. A zsűri tagjai ízleltek, kóstoltak majd elmondták, hogy mi volt finom vagy mit kellett volna kissé másképpen készíteni. Végül pontoztak, összesítették az eredményt. Megszavazták a legjobb előételt, főételt, desszertet is maguk között. Míg a zsűri az ítélkezéssel volt elfoglalva, a csapattagok kóstolgatták versenytársaik főztjét is. De egyre gyakrabban figyelték, hogy mikor nyílik a zsűriszoba ajtaja, mi lesz a döntés. Aztán eljött ez a pillanat is. A csapatok felsorakoztak az eredményhirdetéshez. Szedlák Gábor zsűrielnök mondott elismerő és bíráló szavakat is, majd jött az eredmény:

Az I. helyezett és egyben az „Iskola séfe” cím tulajdonosa a 4. b osztály McFőzlek csapata lett. A csapat tagjai: Csuvikovszky Kinga, Gergics Márk, Sinoros-Szabó Lotti

A nyertes menü: sültpaprika krémleves, óvári csirkemell vegyes salátával, fekete-fehér hamis marcipángolyók.
A további helyezések:
II. helyezett a 6. b Séfek séfei csapata, melynek tagjai: Anda Zsófia, Horváth Csenge, Tujner    István Márton
III. helyezett a 4. c osztály Mosolygós almák csapata, melynek tagjai: Botos Emma, Csollák Emili Molli, Györgyfi Anna
IV. helyezett a 6. b osztály Három séf csapata, melynek tagjai: Brunner Eszter, Madléna Bori, Pálinkás Ivett

Nyakba kerültek az érmek, boldog fotózkodás volt a kupával és a csapattársakkal. Köszönjük a szponzoroknak az ajándékokat, mindenki kedves élményekkel tért haza!

A főzőversenyre való felhívás alább tekinthető meg: