A legnagyobb kihívás az osztályok részére a DTH során a NAGY JÁTÉKTERVEZŐ projekt megvalósítása volt. Több héten keresztül zajlott a Bee-Bot robotok számára alkalmas pályák tervezése, a szabályok megalkotása. Ezután következett az alkotás, megrajzolták a pályákhoz szükséges elemeket, majd összeállították a táblákon. Végül már csak a pályák kipróbálása volt hátra a nagy napig. Valamennyi osztály megalkotta saját pályáját, nagyon sokan választották „méhecske robotjuk” számára az egészséges táplálkozással, életmóddal kapcsolatos feladatok megoldását. Természetesen a kellő ismeretek birtokában, megfelelő irányítással volt képes megoldani a robot a feladatokat.
A csúcspont március 29-én a ROBOTIKA NAP volt, amikor ki lehetett próbálni és meg lehetett oldani az alkotók által elkészített feladatokat. Mindenki izgatottan figyelte azt is, hogy a többi osztálynak melyik játékötlet nyeri el legjobban a tetszését. Volt ahol a látvány, a kivitelezés sikerült szépre, más esetekben pedig az ötletes, tudást feltételező feladat volt nyerő.
Nagy élmény volt az Abacusan bemutató is, sok gyerek nézte vágyakozó szemmel a mozgásra programozott robotokat.