Iskolánk csapata a „II. Legyél Te is nyomozó!” vetélkedőre való felkészülés jegyében 2026. március 24-én Feldebrőre utazott, hogy szakavatott forrásból szerezzen új ismereteket. Így Aba Sámuel és Feldebrő kapcsolatáról, a templom történetéről, s annak építészeti jegyeiről.
Lénárt Gabriella alpolgármester érdekes, színes előadását érdeklődve hallgatták diákjaink. Szó esett a helyi Aba Sámuel kultuszról, a templom egyedülálló építészeti megoldásairól is. Ezután beléptünk az ősi templom falai közé, amely ezer éve őrzi a múlt emlékeit. A román stílusban épült templomot később barokk elemekkel bővítették. A pompás belső megtekintése után, az altemplomba vezettek lépteink, ahol Árpád-kori falfestmények láthatók. A helyi hagyományok szerint Aba Sámuel királyt ide temették el. Sajnos, ma már sírja nem látható.
Sok élménnyel és ismerettel gazdagodva tértünk haza.
Írta: Balogh Zoltán felkészítő tanár




