A tantermen kívüli oktatás időszakát követően fontos az élményalapú tanítás újbóli továbbvitele, amelyet a robotika eszközeivel is támogatunk iskolánkban.
A környezetvédelem jegyében a 4.c osztályban beszélgetésre került sor az újrahasznosított energiáról, a szelektív hulladékgyűjtésről, az állatok élőhelyeiről, valamint a közlekedési szabályokról és a közterületeken való magatartási szokásokról. Ezt követően közös ötletelés során „Élménypark” projekt megvalósításba kezdtünk Artec elemek segítésével. A munkafolyamat során a diákok csoportokban, együttműködve építették meg az egyes eszközöket, majd blokkprogramozást alkalmazva hozták mozgásba a robotokat.
A gyerekek igazán kreatívan gondolkodtak. A megadott feltételek alapján jobbnál jobb tárgyakat alkottak. Például: vidám játszótér, működő vízimalom, állatpark táncoló zsiráffal, integető majmokkal. Az útvonalon haladó járművek is nagy kihívást jelentettek.
A gyerekek rendkívüli örömmel vettek részt hétről hétre a munkában. Lelkesedésüknek meg is lett az eredménye, mert nagyon szépen megvalósították a projektet. Játékos formában fejlődött informatikai tudásuk, valamint az együttműködésük, kreativitásuk. Sok különleges élménnyel gazdagodtak.
„A szokatlan, új és kihívást rejtegetőélmények életre szóló boldogságot adnak.”(Steve Biddulph)
Lazók Brigitta
pedagógus
A felvételeket készítette: Lazók Brigitta pedagógus