2024. június 3-án, a diákönkormányzat napján, a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola iskolaközössége útnak indult. A közel 400 diák és 42 pedagógus úticélja Eger volt. Az iskolából a hatvani vasútállomásra való eljutás is már önmagában élményt jelentett, hiszen rendhagyó úton ment a csapat.
Az egy órás vonatozás után rövid sétával jutottunk el az egri várba. A program egy közös fegyverbemutatóval kezdődött a gótikus püspöki palota udvarán. A korabeli jelmezekbe öltözött vitézeknek a vidám előadásmóddal és a fegyverek elsütésével sikerült minden korosztály érdeklődését felkelteni. A bemutató után az alsó tagozatos gyerekek Kincses térképek segítségével indultak el a vár felfedezésére. A „Pont, pont, vesszőcske” című foglalkozáson a török korral ismerkedtek meg játékos formában mondókák, énekek, mesék segítségével, majd egy bábjátékot nézhettek meg.
A 4. osztályok Gárdonyi Géza sírjánál tettek látogatást. A felső tagozatos diákok a várműhely érdekes, ősi mesterségeket bemutató foglalkozásain mutathatták meg kézügyességüket. Megismerkedtek a tűzzománcdíszítés és a nemezelés rejtelmeivel. Többen a Dobó István Vármúzeum színvonalas kiállításait tekintették meg. A 8. évfolyamosok egy rövid megemlékezés után elhelyezték az iskola koszorúját a Hősök termében Dobó István márvány síremlékénél.
Az ’Eger, 1552’ című mozifilm megtekintésével egy tanulságos időutazáson vett részt minden érdeklődő. A film mottója ’Ez nem történelem! Ez maga az élet!’ volt.
A vár nyújtotta programokon kívül lehetőség nyílt Eger egyéb nevezetességeinek – Minaret, Dobó tér, Kopcsik Marcipánia Harangöntő-ház, Csillagvizsgáló – meglátogatására is. A sokszínű programok befejeztével fagylaltozásra és játékra is nyílt lehetőség. Fáradtan, de rengeteg új ismeret birtokában, élményekkel gazdagodva tértünk vissza Hatvanba.
Írta: Misinszkiné Kiss Laura diákönkormányzatot segítő pedagógus
A kisérőkép az egri vár facebook oldaláról lett átvéve.