Az első osztályosok ünnepe

Az első osztályosok ünnepe

Emlékezetes, nagy napra ébredtek kedden (2024. október 22.) a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola első osztályos tanulói. Évek óta az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan kerül megrendezésre a Fiókaavató ünnepség.

A gyerekek akkor lesznek igazán „szentistvános” tanulók, amikor megkapják a zöldszínű pólót és a sötétkék sálat, illetve nyakkendőt, amin rajta van az iskola címere.

Hagyomány, hogy az ötödik osztályok szervezik az ünnepi műsort. Így történt most is. A műsor egy zenei darabbal kezdődött, amit Magyar Sára 7.b osztályos tanuló adott elő trombitán. Ezt követően három ötödikes tanuló alkalomhoz illő verset mondott. Utána került sor a fogadalomtételre. A mostani Fiókaavatásra az első osztályosok is készültek műsorral, énekkel, verssel, s ezeket elő is adták.

Az elsősök szülei is részt vettek az ünnepi műsoron. Jó érzés volt látni a meghatódott szülőket, valamint az arcokon megjelenő mosolyt.

Írta: Szvitek Jánosné munkaközösség-vezető