Ballagás

Ballagás

A járványhelyzet enyhülése lehetővé tette a ballagási ünnepély megrendezését iskolánkban. A 2021. június 19-én megtartott rendezvényen 3 osztály ballagására került sor. Az ünnepségen jelen volt Burjánné Kókai Ágnes, a Hatvani Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, valamint Dr. Arne Ziegenbein, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.

A ballagó diákok 9:00 órakor indultak el az osztálytermeikből az iskola aulájába, ahol koszorút helyeztek el a Szent István királyt ábrázoló dombormű előtt. Ezt követően Dr. Arne Ziegenbein kondította meg az aulában lévő harangot. A 10 kg-os rézharangot a Robert Bosch Elektronika Kft. adományozta az iskolának, annak emlékeként, hogy az első Bosch osztály a három ballagó osztály egyike. A harangszó egy új iskola hagyomány kezdetét jelenti, hiszen a jövőbeni ballagások során jelzi majd a diákok számára a továbbindulás pillanatát.

Az ünnepi műsorban az énekkar mellett szerepelt Ombódi Diána és Piller Balázs, a zeneiskola tanárai, valamint tanítványuk Gombár Mihály (7.b). A búcsúzás keretében zajlott le az iskolazászló átadása, a szalagok felkötése a ballagó osztályok részéről és végül a lufik elengedése.

A ballagó diákok Piller Balázs Tanár Úr által trombitán előadott IL SELENZIO dallamára vonultak vissza az iskola épületébe, ahol átvehették az általános iskolai tanulmányokat lezáró bizonyítványokat.

Készítette: HATVAN TV