Tanítás nélküli munkanap

Tanítás nélküli munkanap

2021. október 11-én, hétfőn tanítás nélküli munkanap keretében Pályaorientációs napot tartunk. A programok 8:00-11:35 óráig tartanak. Ezen a napon étkezés nem vehető igénybe. Összevont napközis ügyeletet az előzetes felmérés alapján…

Biztonságos közlekedés

Biztonságos közlekedés

Az iskolánkba járó gyerekek többsége az épület előtt lévő gyalogátkelőhelyen áthaladva érkezik meg az intézménybe. A Bajcsy-Zs. út az újhatvani városrész egyik legforgalmasabb utcája. Hosszú, egyenes jellege hajlamosítja a gépjárművezetőket,…

„Tiszta, virágos Hatvanért”

„Tiszta, virágos Hatvanért”

Iskolánk nagy hangsúlyt fektet az intézmény udvarának és környezetének virágosítására, szépítésére. Nagy az intézmény, s így nem könnyű minden területen látható eredményt elérni. A rendezvényudvar színpadi része mindig szép az…

Tanulói oltás

Tanulói oltás

Magyarország 2021 júniusában az elsők között tette lehetővé a 12 év felettiek oltakozását. Ennek köszönhetően a 12-17 éves korosztályban közel 200 ezer diák már felvette az oltást. A magyar kormány…

Elismerő oklevél

Elismerő oklevél

Iskolánk a 2020-2021. tanévben is aktívan részt vett a Microsoft oktatási programjában. A közös tevékenység a Microsoft Innovatív Iskola Program keretében zajlott.  A Microsoft Showcase Incubator School projekt megvalósítása elismeréseként…

A Fővárosi Nagycirkusz ajándéka

A Fővárosi Nagycirkusz ajándéka

A Fővárosi Nagycirkusz kiemelt céljának tartja, hogy valamennyi a 2020/2021. tanév során kitűnő bizonyítványt szerzett tanulót megjutalmazza egy cirkusz látogatási lehetőséggel. A tájékoztatás értelmében a MÁV-START Zrt. utazási kedvezményt biztosít.…

Bűnmegelőzési hírlevél

Bűnmegelőzési hírlevél

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a nyári veszélyhelyzetekre tekintettel hírlevelet adott ki a követendő magatartási szabályokra vonatkozóan. A hírlevél az alábbiakban olvasható:

Közlemény az iskola nyári munkarendjéről

Közlemény az iskola nyári munkarendjéről

A 2021. június 19-én (szombat) megtartott ballagási ünnepélyen, valamint a délutáni osztály tanévzárók keretében kiosztásra kerültek a bizonyítványok. Ezeket nem mindenki vette át. Így az intézményben maradt bizonyítványok átvételére az…

Határtalanul! program zárása

Határtalanul! program zárása

Iskolánk a HAT-19-01-1110 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett Nagykörút a Szepesség tájain – 5 nap című pályázata a járvány miatt a módosított időszakban sem tudott megvalósulni. A pályázatban szereplő tanulóink ebben…

Közlemény

Közlemény

Iskolánkban 2021. június 14-én (hétfő) tanítás nélküli munkanap lesz. A gyerekek jönnek az iskolába. A nap programját az iskola diákönkormányzat szervezi.

Közlemény

Közlemény

A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola munkaterve szerint tanítás nélküli munkanap lesz 2021. június 11-én (péntek). Ezen a napon az iskola zárva lesz.

Ballagás és tanévzáró

Ballagás és tanévzáró

Iskolánkban az eddigi hagyománytól eltérően külön lesz megtartva a ballagási ünnepély és a tanévzáró. Ennek oka a járványhelyzettel kapcsolatos jogszabályi rendelkezések. A 250/2021. (V. 17.) Korm. rendelet foglalkozik a 2021.…

Zeneiskolai beiratkozás

Zeneiskolai beiratkozás

A Kocsis Albert Zeneiskola beiratkozást hirdet a 2021/2022-es tanévre az alábbi tanszakokra a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában: hegedű, furulya, fuvola, trombita, zongora és szolfézs. Jelentkezni 2021. június 10-én…

Közlemény

Közlemény

A Kormány 177/2021. (IV. 15) Korm. rendelet 2. § értelmében 2021. május 10. napjától a köznevelési intézmények valamennyi évfolyamán a tantermen kívüli, digitális munkarend megszüntetésre kerül és rendes munkarendben működnek…

Bázisintézményi Program

Bázisintézményi Program

Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja és annak bázisintézményeként iskolánk online előadást, bemutatót hirdet.Időpont: 2021. május 11. 14.00 óraTéma: „Robotika az általános iskolában: a tanulók érdeklődésének felkeltése a programozás…

Online fogadóóra

Online fogadóóra

A járványügy helyzetre való tekintettel a pedagógusok a fogadóórát csak online módon tudják megtartani. Az ezzel kapcsolatos információk, technikai részletek, valamint az időpontfoglalás lehetősége az iskolai honlap tetején látható, található.…

Három osztály indul

Három osztály indul

A beiratkozási időszak letelt. A beiratkozott tanulók létszáma alapján a Hatvani Tankerületi Központ 3 osztály indítását engedélyezte a 2021/2022-es tanévben. Így minden beiratkozott gyermek azon osztályba ahova jelentkezett, legyen az…

Közlemény

Közlemény

A 177/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 2.§ értelmében a köznevelési intézményekben 2021. április 19. napjától az általános iskolák 1-4. évfolyamain (alsó tagozat) a tantermen kívüli, digitális munkarend megszüntetésre kerül. A…

Tanulást segítő csomagok érkeztek

Tanulást segítő csomagok érkeztek

A Hatvani Tankerületi Központnak köszönhetően oktatást, tanulást segítő csomagok érkeztek iskolánkba. Ezek a Yahboom termékpalettán szereplő robot építő csomagok, valamint az alsó és a felső tagozatos programozás fejlesztését segítő szoftvercsomagok.…

Tájékoztató a beiratkozásról

Tájékoztató a beiratkozásról

Az iskolák megkapták a 2021/2022-es tanévre történő általános iskolai beiratkozás eljárásrendjét. A beiratkozásra 2021. április 10-től nyílik meg a lehetőség elektronikus formában. A részletes információk az alábbiakban tekinthetők meg:

Zeneiskola az általános iskolában

Zeneiskola az általános iskolában

Iskolánkban évek óta folyik zeneoktatás. Az újhatvani gyerekek és szülők érdekében a Kocsis Albert Zeneiskola kiváló zenepedagógusai oktatást tartanak intézményünkben. Ezáltal a zenét tanuló diákoknak nem kell utazgatni. Az alábbiakban…

Közlemény

Közlemény

A 145/2021. (III. 27.) Korm. rendelet alapján a köznevelési intézmények, s így az általános iskolák 2021. április 19. napjától rendes munkarendben működnek. Ez azt jelenti, hogy a Hatvani Szent István…

Óravázlatok

Óravázlatok

Az iskola pedagógusai közül többen részt vevői voltak az EFOP-3.2.3-17-2017-00056 számú pályázat megvalósításának. A kiválasztott módszertani csomagnak megfelelően tartottak tanórákat. Tapasztalataikat megosztották nevelőtársaikkal az intézményen belüli tudásmegosztás keretében. A pályázatban…

Jégkorong tornák

Jégkorong tornák

A jégkorong tornák sora folytatódik. Így a most következő hétvégén is főszereplők lesznek a gyerekek. Az U10-es korosztály számára 2021. március 20-án (szombat), az U8-as korosztály számára 2021. március 21-én…