„Farkasok” elleni küzdelem

„Farkasok” elleni küzdelem

Az U12-es csapatunk 2025. március 2-án az Óbudai Jégcsarnokban játszotta a szezon utolsó előtti mérkőzését a Csabai Farkasok ellen. Gebei Gergely Péter edzőnk külföldön való tartózkodása miatt édesapja, Gebei Péter, a Magyar Jégkorong Szövetség játékvezetők fejlesztéséért és ellenőrzésért felelős vezetője, valamint párja, Márkus Tünde, aki edző és játékvezető is egyben, vették pártfogásukba a Szent István Sportiskola csapatát.

Már az öltözőben, az ismerkedés kapcsán nagyon lelkesek voltak sportolóink, izzott a levegő. A pályára lépve sem hagyott alább a kedvük, becsülettel küzdöttek, minden erejüket és tudásukat beleadták a „Farkasok” elleni küzdelembe. Ezen a mérkőzésen több gólt tudtak lőni, mint az eddig lejátszott mérkőzések bármelyikén. Megvan a kellő alapozás, amit kiváló edzőjük, Gergő bácsi tanított nekik, és ezt meg is tudták mutatni ezen a mérkőzésen. Természetesen a jégpályán való edzések hiánya az eredményt nagyban befolyásolta. A lelátó a szülők bíztatásától volt hangos, egy rendkívüli küzdelemnek lehettek részesei. Örömmel és elégedetten hagyta el a helyszínt szülő és gyerek egyaránt.

Köszönjük Tündi néni és Peti bácsi!

Írta: Marosánné Aranyi Ildikó