Sokan már várták. Igen, eljött a pillanat. A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola igazgatója is bezárta a 2023/2024-es tanévet. 2024. június 29-én tartották meg az intézményben a ballagási és tanévzáró ünnepélyt.
9 órakor megszólalt a csengő és 3 osztálynak a búcsúzó diákjai indultak el a ballagási útvonalon. A hagyományoknak megfelelően a fölszinti aulában is megkondult a harang és a nyolcadikosok koszorút helyeztek el az iskola névadója, Szent István király domborműve előtt.
A szülők, az ismerősök sok-sok virággal köszöntötték a ballagókat. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, majd ezt követően az Ó, Szent István dicsértessél népéneket adta elő Kurindás Anett.
A 7. osztályosok nevében Kanzler Péter (7.c) búcsúzott a ballagóktól. A nyolcadikos diákok képviseletében Tóth Emma (8.b) köszönt el az iskolától a diáktársaktól és a pedagógusoktól. Ezt követően került átadásra az iskola zászlója, s arra a búcsúzó osztályok emlékszalagokat kötöttek, egyben átnyújtották Kovács János igazgatónak megőrzésre az időkapszulákat.
Kovács János az intézmény vezetőjeként búcsúbeszédében az elmúlt évek pillanatait idézte fel, majd sikereket kívánt a ballagó diákoknak a további életútjukhoz. Megköszönte a szülőknek az iskola iránti bizalmat és a gyerekekért végzett áldozatos munkájukat. Elismerések átadására is sor került. A 8.b osztályból Jancsó Panna Róza, Koczka Jázmin és Szerencsi Marcell, a 8.c osztályból Hajdu Gergő a Szent István érmet vehették át. Ezt az elismerést azok kapják, akiknek a nyolc tanév alatt mindig kitűnő bizonyítványuk volt. Az osztályfőnökök javaslata alapján a kiemelkedő tevékenységet végző ballagó diákoknak Kovács János könyvjutalmakat adott át.
A nyár üzenete című vers és az énekkar éneke hangulatilag már a tanévzáró felé vitte a jelenlévőket. Kovács János igazgató számot adott a 2023/2024. tanévről. Örömmel szólt arról, hogy a második évfolyamtól a nyolcadik évfolyamig 96 diák kitűnő bizonyítványt vehet át, s 53 tanuló pedig jeles eredményt ért el. Az első évfolyamon szöveges értékelés van, 38 gyerek kiválóan teljesítette a követelményeket. Arról is szólt, hogy sajnos 3 tanulónak évfolyamot kell ismételnie, kilencen pedig javítóvizsgára lettek kötelezve.
A tanévzáró keretében először került átadásra a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola Kiváló Sportolója Díj. Ezen elismerésben részesült: Forgó Bence (6.b), Szabó Arnold (6.c), Kiss Barnabás (8.c) és Rosiczky Ronin (1.c).
A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola Kiváló Pedagógusa Díjat 2024-ben Misinszkiné Kiss Laura vehette át.
Kovács János igazgató elmondta, hogy Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a gyermekek, tanulók oktatása, nevelés érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül a nevelőtestület két tagjának, Kőváriné Szalkai Juditnak és Nosza Tibornénak a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozta.
Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért végett.






































