Madáretetés

Madáretetés

A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola 2019-ben ismét elnyerte az Ökoiskola címet tanúsító oklevelet. Madárbarát iskolaként fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink oktatását és nevelését kiterjesszük erre vonatkozó ismeretekkel is. Tanulóink megismerkednek a téli madáretetés fontosságával. Megtanulják, mivel lehet, ugyanakkor mivel nem szabad etetni a nálunk telelő madarakat. Milyen a jó madáretető és a madáritató? Milyen madarak telelnek nálunk? Mikortól és meddig kell segítenünk őket? Többek között ezekre is választ kapnak diákjaink. Az iskolában két hetes váltásban indult meg a madáretetők feltöltése. Az osztályok már várták ezt a pillanatot, hiszen eddig, az enyhe időjárásnak köszönhetően madaraink távol maradtak. 2021. január 15-én leesett az első igazi hó. Az etető megtelve várja kis vendégeit. Az első vállalkozó csapat a 2.a osztály. A gyerekek nagyon lelkesen fogtak neki a feladatnak. Az égre tekintve meg is jelent az első vörösbegy. Reméljük, hamarosan többen is érkeznek.