Megkezdődött a tanév

Megkezdődött a tanév

A 2023. szeptember 1-jén megtartott tanévnyitó ünnepéllyel megkezdődött az új tanév a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában. Az ünnepségen a második osztályos tanulók műsorral, az ötödik osztályos diákok néptánccal köszöntötték az iskolaközösség tagjait, a szülőket, a vendégeket. A leendő elsősök sem érkeztek üres kézzel, hiszen az óvó nénik vezetésével szebbnél-szebb verseket szavaltak. Az intézményben 77 elsős kezdi meg tanulmányait.

Kovács János, az intézmény igazgatója beszédében utalt a nyári szünet eseményeire, köszöntötte az első osztályos gyerekeket, s tanulásra biztatta a pályaválasztás előtt álló nyolcadik osztályos diákokat. Megemlítette, hogy a nyáron több osztályterem, folyosó megújult az elvégzett festések következtében, s épül az iskola szomszédságában a jégpálya.

Papp István, önkormányzati képviselő a város nevében köszöntöte a megjelenteket. Pozitívan értékelte az iskola magas tanulói létszámát. Az első osztályosoknak sok sikert kívánt, s ezt követően kiosztotta az Önkormányzat ajándékát.

Az ünnepséget követően a diákok osztályfőnökeik vezetésével a saját termükbe vonultak, s megkezdődött számukra az első tanítási nap. Ennek során minden tanuló megkapta az ingyenes tankönyvcsomagot.

Forrás: Hatvan TV