Az országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Iskolánk 35 tanulója 4 pedagógus kiséretében a nemzeti összetartozás érzését a valóságban is tapasztalhatja június 4. és június 7. között, a „Határtalanul!” program keretében, az erdélyi utazás során. Nem véletlen tehát a június negyedikei indulás.
Június 3-án az utazó csapat tagjai még egy közös megbeszélésen vettek részt. A gyakorlati teendők áttekintése után Kovács János igazgató hívta fel a gyerekek figyelmét arra, hogy a határt átlépve Magyarországot, Hatvant, valamint iskolájukat fogják képviselni.
A kora reggeli ébresztő után egy kicsit álmosan, az ilyenkor szokásos izgalommal indult el a 7. évfolyamosok csapata a hosszú útra.
Csaba királyfi nyomában – kirándulás Erdélybe
2015. június 4.
A kicsit izguló szülőktől elbúcsúzva, június 4-én reggel a kitűzött időpontban, 6 órakor kigördült autóbuszunk az iskola elől. Gyorsan telt az idő, szinte észre sem vettük, hogy a határnál vagyunk. Elindultunk utunk első célpontja felé, Nagykárolyba. Itt az 1. sz. Általános Iskolába látogattunk el. A helyi diákok bemutatták iskolájukat, bemehettünk a tantermeinkbe, igazgató asszony és helyettese fogadtak bennünket. Mi is bemutattuk iskolánkat a díszteremben. Érdeklődtünk a továbbtanulási lehetőségeik felől, a nyelvtanulásról, a sportolási szokásaikról, osztálylétszámokról, a tanév végi mérésekről, melyek itt sem maradnak el. Sajnálattal hallottuk, hogy az iskolának nincs tornaterme, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy egy rögtönzött focimeccset tartsunk az iskola füves pályáján. Megköszönve a szíves látást elbúcsúztunk.
A délelőtt további részében először a református templom felé sétáltunk. Megálltunk a templomkertben felállított Károli Gáspár szobor előtt. Itt emlékeztünk meg a biblia első fordítójáról. További rövid séta után a Károlyi család kastélyát tekintettük meg. Nagyon elnyerte tetszésünket a szépen felújított és rendben tartott épület és a gyönyörű park.
A visszafelé úton megálltunk az egykori vármegyeház előtt. Felidéztük az irodalom órán tanultakat Petőfi Sándor és Szendrei Júlia első találkozásáról. Megemlékeztünk Kölcsey Ferencről is, aki ifjúkorában ebben az épületben jegyzősködött. Sétánkat a római katolikus templom megtekintésével fejeztük be. Folytattuk utunkat Érmindszent felé. Az emlékhelyen két épület található: a szülői ház és az emlékmúzeum. A tárgyi emlékek megtekintése után a kertben található szobor előtt Réthy Loretta szavalt, majd felelevenítettük a költő életútját Petri Laura előadásában, végül elhelyeztük a tisztelet és az emlékezet koszorúját a szobor talpazatánál. Az utolsó megállónk Zilahon volt. Jártunk a Wesselényi Miklós által alapított főgimnázium előtt. Ezután az általunk csak „árvízi hajós” néven emlegetett báró szobra előtt tisztelegtünk a főtéren.
A buszunk folytatta útját Torockó felé. Egyre gyakrabban ámultunk el a táj szépségén, kevesebbet játszottunk a telefonjainkon. Végül megérkeztünk a mindenki által nagyon várt Torockóra. A Székelykő látványa mindannyiunkat lenyűgözött. Ilyen kilátásra kevesen számítottak. Elfoglaltuk a szobáinkat, gyönyörködtünk az udvarról és a teraszról a látványban. A finom vacsora után még kicsit megbeszéltük a mai napot, a másnapi várható programot. A jó levegő megtette hatását, mély álomba merültünk.
2015. június 5.
A gazdag reggeli után mindenki egy rövid sétát tehetett Torockó kicsinyke főterén. Kilenc órakor felszálltunk a buszra és Kolozsvárra látogattunk el. Elsőször a Házsongárdi temetőben, Európa egyik legrégebbi sírkertében jártunk. Nemesi családok, tudósok, művészek, egyházi személyek síremlékei között jártunk. Időztünk Dsida Jenő, Brassai Sámuel, Berde Mózsa, Kós Károly síremléke előtt. Utunkat a főtér irányába vettük. Nagy csalódás volt számunkra a tér építészeti átalakítása. Mindenféle sátorral, építménnyel elvették a tér történelmi hangulatát. Mátyás király és vitéz embereinek szobra azonban így is lenyűgöző látvány. Betértünk a Szent Mihály templomba. Meghallgattuk a templom építésének történetét, a templomhoz fűződő történelmi eseményeket. A bejárat mellett megtekintettük Márton Áron szobrát is.
A következő emlékhely Hunyadi Mátyás szülőháza volt. A jobb és rosszabb napokat megélt épület sajnálatunkra nem látogatható, főiskola található benne. Kolozsvártól elbúcsúzva utunkat Torda felé vettük. Egy igen érdekes természeti látványosság megtekintésére vállalkoztunk a sóbányában. Előadást hallgattunk meg a sókészlet keletkezéséről, nevettünk a szennyezett sónak a szervezetre gyakorolt hatásán, szórakoztunk a viszhanggal, gyönyörködtünk a természeti csodában, játszottunk a kellemes hűvösben és élveztük a tiszta levegőt. Szép teljesítmény volt azoktól, akik a 13 emelet magasságot gyalog tették meg, hogy feljussanak a felszínre. A nap végére maradt az egyik legszebb erdélyi túránk. Várt még ránk a Tordai-hasadék végigjárása. Pihenésként meghallgattuk a kiselőadást a hasadék keletkezéséről, megismerkedtünk a Szent László legendával. Gyönyörű természeti környezetben, hatalmas sziklafalak között vezetett utunk a patak völgyében, függőhidakkal tarkítva. Megkóstoltuk a Csorgó kristálytiszta vizét is. A visszafelé vezető út végén Erzsike néni kacsázni tanította a fiúkat pihenésként a vízparton.
Este jól esett a vacsora mindenkinek, kellően fáradtak voltunk a nyugodalmas jó éjszakához.
2015. június 6.
A harmadik nap is biztosított számunkra kellő kihívást, mert a szomszédos település, Torockószentgyörgy várának meghódítása volt a cél. Mielőtt útnak indultunk volna, meglátogattuk Torockó legjelentősebb látnivalóinak egyikét, a Piactéren található unitárius templomot. Figyelemmel hallgattuk a lelkész szavait, aki nagy szeretettel fogadott bennünket. Lelkileg feltöltődve indultunk tovább.
„Torockószentgyörgy híres szülöttje Brassai Sámuel, aki az unitárius parókián látta meg a napvilágot. A kolozsvári egyetem egykori professzora, az utolsó erdélyi polihisztor – ahogyan nevezni szokták – édesapja által kötődött a faluhoz, aki ott született, majd ott volt tanító és lelkész.” – Mindezt a soros diák idegenvezető előadásából tudtuk meg. Az unitárius parókia falán emléktábla áll, melyre kis ügyességgel sikerült elhelyeznünk az emlékezés koszorúját. Következett a Thoroczkay család várának meghódítása. A rom a Várkő tetején áll, melyhez sikerült Zoli bácsinak a legrövidebb, de egyben a legmeredekebb utat megtalálnia. Kis pihenő után már élveztük a táj szépségét, csak a sziklafal tetején merészen kíváncsiskodó fiúk borzolták a tanár nénik idegeit. Így aztán megkezdtük utunkat visszafelé. Visszatérve Torockóra a Szent Teréz Árvaház meglátogatása volt a következő programunk. Megismerkedtünk az otthon működésével, a lakók életével. A gyerekek megmutatták a szobáikat, a gyönyörűen gondozott kertet és az állataikat. Beszélgettünk a munkamegosztásról, az otthon rendjéről. Ámulva hallgattuk, hogy még a legkisebbeknek is vannak kötelezően ellátandó feladataik. Adományaink átadása után meghatottan búcsúztunk el a nevelőktől és a kis lakóktól. Hallottuk, hogy a szállásunk előtti téren már javában zajlottak a próbák a délutáni DUNA NAP előadásaira, de mi még ellátogattunk a Néprajzi Múzeumba. A kiállítás bemutatta a régi foglalkozásokhoz, vagyis a vasművességhez kapcsolódó tárgyi emlékeket, a híres torockói népviseletet, a festett bútorokat. Egy rövid pihenő következett számunkra, gyűjtöttünk egy kis energiát, elindultunk a Székelykő megmászására. Felfelé haladva az út egyre meredekebb és kavicsosabb volt, a nap erősen tűzött, ezért valamivel a fele fölött a csapat egy része az utolsó árnyékos helyen megállt. Zoli bácsival egy kisebb csoport még feljebb haladt, de a biztonságos visszaérkezés miatt a legmeredekebb rész előtt ők is megálltak. A kilátás így is csodálatos volt. Fáradtan húzódtunk be a hűvös szobáinkba, zuhanyozással hűsítettük magunkat. A térről azonban egyre jobban beszűrődtek a színpadi produkciók hangjai, ezért aztán a kíváncsiságunk csak erősebb lett a fáradtságnál. A helyi hagyományőrző együttesek fellépésével kezdődött a műsor, fúvószenekar, népdalkörök, táncegyüttesek mutatkoztak be. Örömmel láttuk, hogy az otthonból megismert Oszkár milyen ügyesen táncolt párjával. Amikor Janicsák Veca hangja felcsendült, a csoport nagy része már a téren tapsolt. Molnár Ferenc Caramel előadása alatt már a helyi gyerekekkel együtt énekelt és tapsolt a hatvani iskolás csoport is. És ez így maradt Péter- Szabó Szilvia produkciója alatt is. És még hátra volt a Kormorán együttes fellépése. Dalaikat a téren álló emberek közösen énekelték, még a „nagy kő” sem gyakran lát ilyen produkciót. Az este a Himnuszok közös éneklésével zárult. Felemelő élményben volt részünk.
2015. június 7.
Elérkezett a búcsú ideje szállásunktól és Torockótól. Már nem voltunk olyan vidámak, amikor közös fényképre gyülekeztünk a Székelykővel szemben. A nap azonban indult, újabb élmények és egy hosszú utazás várt ránk. Az első megállónk Nagyenyed volt. A sok vihart megért Bethlen Kollégium épülete jelenleg felújítás alatt van. Felelevenítettük irodalmi ismereteinket Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa c. regénye kapcsán, mely a történelmi eseményeknek állít emléket. Utunkat Gyulafehérvár irányába folytattuk. Számunkra legjelentősebb történelmi emlékhely az érseki székesegyház. Nagy valószínűséggel Erdély legrégibb alapítású templomában jártunk. Az alapító személyeként István király sem kizárt. A templomban a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. Megemlékeztünk történelmünk nagyjáról, a hős hadvezérről, elhelyeztük a megemlékezés koszorúit. Megtekintettük Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem síremlékét is. A városhoz további nevezetes történelmi események is fűződnek. 1642-ben itt választották II. Rákóczi Ferencet az erdélyi rendek fejedelemmé. A 18. század első felében épített vár falai és bástyái nagyobb részben ma is állnak és gyönyörűen felújították az előtte lévő térrel együtt. Megtekintettük az őrségváltást is.
Kedves kötelességünknek tettünk eleget, amikor meglátogattuk a Gábor Arkangyal Gyermekvédelmi Központot. Szíves látásban volt részünk, megismerkedhettünk az otthon lakóival, betekinthettünk az iskolájukba, otthonukba. Aznap ünnepelték egyik gondozottjuk első áldozását. Adományaink átadása után búcsút vettünk, mert még hosszú út állt előttünk. E rövid pihenő után tovább utaztunk Vajdahunyad felé. Számunkra a település legszebb épülete Erdély egyik leghíresebb turisztikai látványossága, a középkori eredetű vár. Hunyadi János építette ki, ő erősítette meg kaputornyokkal és védőbástyákkal. Hunyadi János halála után özvegye, Szilágyi Erzsébet folytatta az építkezést. A történelem viharai során többször elpusztult, de utoljára Steindl Imre és Schulek Frigyes építészek restaurálták. Jelenleg teljes szépségében látogatható. A várban tett séta után utunkat Déva irányába vettük. A buszon Kőmíves Kelemen balladáját elevenítettük fel, s szavaltunk belőle közösen részleteket. Figyeltük a busz ablakából, hogy mikor pillantjuk meg „magos Déva várát”. Első utunk azonban nem a várhoz vezetett, hanem a Szent Ferenc Árvaházat kerestük fel. Megismerkedtünk Böjte Csaba munkásságával, az otthonok működésével, megtekintettük a kiállítást. Időhiány miatt kissé távolból csodáltuk meg a hajdani várerődítményt. Megtudtuk, hogy az unitárus egyház alapítója, Dávid Ferenc püspök is a vár falai között raboskodott, s itt is halt meg. Elsétáltunk a Magna Kúria épületéhez is, mely jelenleg múzeumként funkcionál. Egy fagyizás után már Világos felé vettük utunkat. A vár romjai szépen magasodnak a település fölé, mi azonban a Bohus-kastély parkjában álltunk meg egy rövid pihenőre. A Zoli bácsi által összeállított tesztet több-kevesebb gondolkodás után megoldottuk. Fájó szívvel, de egyre inkább haza gondolva búcsúztunk el a lemenő nap fényeiben a Partiumtól és segítő idegenvezetőnktől, akit hamarosan kitettünk Aradon.