Nyolcadikosok az Eiffel Műhelyházban

Nyolcadikosok az Eiffel Műhelyházban

A 8. évfolyam tanulói 2022. március 4-én egy operaelőadáson vehettek részt a Lázár Ervin Program keretén belül. E program célja a magyar általános iskolás gyerekek kulturális nevelése. Egyedülállósága, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc, cirkuszi előadások valamint komolyzenei hangversenyek látogatásának élményét.

Így jutottak el nyolcadikosaink a fővárosi Eiffel Műhelyházba, hogy ott megtekinthessék Mozart „A színigazgató” című operáját és Gian Carlo Menotti „A telefon” című operáját.

E műfaj megértését segítendő, február 23-án két operanagykövet érkezett iskolánkba, hogy a gyerekeknek előadást tartson az operákról. Ennek során részleteket is láthattak és hallhattak a tanulók a darabokból. A látott előadás nagyon színvonalas volt. Általa a gyerekek kaphattak egy kis betekintést az opera műfajába, és még tanulhattak is belőle, hisz a második darab az e korosztályt érintő telefonfüggőség témáját járta körül. Hazaúton maguk is meg tudták fogalmazni a mű tanulságát, s ami a legfontosabb, tanultak a látottakból!

A kísérőkép átvéve a www.opera.hu oldalról.