Országos első hely

Országos első hely

2025. március 28-29-én a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolát 4 tanuló képviselte az országos Gyorskorcsolya Diákolimpia döntőjén Jászberényben.

I. korcsoportban: Kiss Szofi (2.c), Kovács Panna (2.c) és Kerek Bence Péter (3.b).
III. korcsoportban Forgó Bence (7.b).

Pénteken a hosszútávú futamokra került sor. 4×111 méter táv volt, amit teljesíteni kellett. Az időfutamokból a legjobb 12 versenyző kerülhetett az elődöntőbe. A 12 versenyző 2×6-os csoportban indult, és a legjobb 6 versenyző nem idő szerint, hanem célba érkezés szerint jutott a döntőbe. Csoportonként az első három helyezett. A döntő futam szintén 4×111 méter volt, ahol a 6 fős csoport tagjai küzdöttek egymással.
Eredmények:
III. korcsoport – fiú:
Forgó Bence – 1. hely;
I. korcsoport – lány:
Kiss Szofi – 9. hely;
Kovács Panna – 10. hely;
I. korcsoport – fiú:
Kerek Bence Péter – 9. hely.

Szombaton a rövidtávú versenyeket tartották. 3×111 méter volt a táv minden futamban. A verseny menete a pénteki naphoz hasonlóan zajlott. Azaz időfutam, majd elődönt, s végül döntő.
Eredmények:
III. korcsoport – fiú:
Forgó Bence – 1. hely;
I. korcsoport – lány:
Kiss Szofi – 9. hely;
Kovács Panna – 13. hely;
I. korcsoport – fiú:
Kerek Bence Péter – 6. hely.

Az iskola diákjai nagyszerűen versenyeztek. Külön is kiemelendő Forgó Bence teljesítménye, aki hosszútávon, s rövidtávon is a dobogó legmagasabb fokára léphetett. Országos első helyezéseket ért el.

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményekhez!

Március 28. – Hosszú táv – Döntő Futam

Március 28. – Hosszú táv – Eredményhirdetés

Március 29. – Rövid táv – Döntő Futam

Március 29. – Rövid táv – Eredményhirdetés

A felvételeket Forgó Tamás készítette.