Pálffy Katalin szobrászművész

24

Pálffy Katalin által készített képzőművészeti alkotások közül immár kettő is a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola épületében (főbejárat – földszint) található. Az első átadására 2000. január 8-án került sor. A második esetében a leleplezési ünnepség 2020. január 8-án volt. A domborművek témája az iskola névadójához kapcsolódik. Az alkotások megtekinthetők az intézmény nyitvatartási idejében.

Pálffy Katalin Mezőhegyesen született 1949-ben. A gyermekkorát Hatvanban töltötte, itt végezte el az általános iskolát. Budapesten a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett. 1968 és 1975 között a Dési Huber István képzőművész Körben végezte tanulmányait. Mestere Laborcz Ferenc és ifj. Pál Mihály volt. 1974-ben felvételt nyert a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, majd a Művészeti Alapba. Néhány év múlva a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének lett a tagja.

1975 óta vesz részt országos tárlatokon. 1982-ben és 1983-ban kiállítási nagydíjat vehetett át Nápolyban. 1997-ben megkapta a Szent Adalbert Egyházművészeti Pályázat fődíját. 2007-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. Hazai és nemzetközi szobrászati szimpóziumok és kiállítások rendszeres résztvevője. Munkái magán és közgyűjteményekben, valamint köztereken egyaránt megtalálhatóak. 1970 óta Budapesten, Csepelen él és dolgozik. Alkotói munkásságát és közéleti tevékenységét elismerve Csepel Önkormányzata 2009-ben „Csepeli Nívódíj” kitüntetésben részesítette, majd 2011-ben “Csepel Díszpolgára” címet adományozott neki.

54321
(0 votes. Average 0 of 5)