A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli idén is megrendezi országos robotika versenyét, amelyen diákcsapatok küzdenek egymással programozott robotok versenyeztetésével. Az általános és a középiskolás diákok külön, két korcsoportba kerültek beosztásra. A verseny célja, hogy minél több diák kipróbálhassa magát a robotika területén, és fejlessze programozási készségeit.
A ProSuli program keretében, a Yettel pályázat útján 12 iskolának biztosított robotkészletet. A szerencsések közé került a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola is.
Az iskolai csapatok jelentkezése alapján az ország területén négy regionális döntőre került sor. Iskolánk csapata a 2025. március 20-án megrendezett budapesti regionális fordulón vett részt.
A diákoknak vonalkövetéses feladatot kaptak, amelynek keretében a robotoknak egy meghatározott pályán kellett minél gyorsabban és pontosabban végighaladniuk. A feladat megoldásához a robotok szenzorokat használtak, amelyek segítették őket a mozgásuk irányításában. A versenyen 50 csapat vett részt. A továbbjutás egyik, nem kizárólagos feltétele az volt, hogy 90 másodperc alatt kellett a pályát teljesíteni. Az elért időeredmények rostálták meg igazán a csapatokat. A legjobb tíz csapat juthatott tovább. 48 másodperces idővel, iskolánk csapata (Szládik Bence és Verebes Aldó 8.c osztályos tanulók) bekerült az első tíz helyezett csapat közé. Így bejutott az országos döntőbe, amelyre 2025. április 15-én kerül sor a törökbálinti Yettel Házban.







