Tovább javultak a sportolás feltételei

Tovább javultak a sportolás feltételei

A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában 2021. szeptember 21-én 8 órakor rendhagyó módon kezdődött a 3.b osztály testnevelés órája. A gyerekek a tanóra elején egy ünnepség résztvevői voltak. Átadási ünnepségre került sor.

A nyár folyamán teljesen felújították az iskola kisebbik tornaterménél található öltözőket, mosdókat. A felújítás indítását az iskola 2021 júniusában megtartott ballagási ünnepélyén jelentette be Dr. Arne Ziegenbein, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági igazgatója. A felújítás több mint 16 millió forintos költségét a Robert Bosch Elektronika Kft. a Hatvan Város Önkormányzatával kötött szerződés keretében biztosította.

Az átadási ünnepségen ott voltak a Robert Bosch Elektronika Kft. képviselői is. A családias hangulatú eseményen Dr. Arne Ziegenbein, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági igazgatója, valamint Kovács János, az iskola intézményvezetője vágták át a szalagot. Ezt követően a 3.b osztályos gyerekek vették birtokukba az öltözőket. Rövid öltözködés után Dr. Koleszárné Kelemen Beatrix tanító néni vezetésével már kezdődött is a testnevelés óra, amelyen a tanulók élvezhették a mozgás örömeit.

Hatvan TV felvétele