2021. október 16-án újra bakancsot húzhattak iskolánk vállalkozó kedvű diákjai, hisz ekkor valósult meg a túrázók csoportjának, a Szent István Túrakör őszi kirándulása. Ez alkalommal Mátraszőlősre utaztunk el, hogy onnan nekivágjunk a Cserhátnak és meghódítsuk a Tepke-hegy csúcsát.
Első pihenőhelyünkön egy felhagyott bányaudvart néztünk meg. A Függő-kőnél közelről vizsgálhattuk egy egykori vulkán nyomait, a hajdani vulkáni lávából képződött andezitet. Ezután átszeltünk egy hatalmas legelőt és bevetettük magunkat az erdőbe. Meseszép volt: csörgedező patak, moha lepte sziklák, kanyargó ösvény, hatalmas fák, őszi erdő! Bár utunk fárasztó volt, míg elértük a Tepke-hegy csúcsát, mikor elénk tornyosult a csúcson álló, acélból épült több szintes kilátó, rögtön felmentünk a legmagasabb szintjére, hogy gyönyörködhessünk a csodás panorámában. Hosszú percekig csodáltuk a látványt, már nem is éreztük annyira fáradtnak magunkat. Ezután leereszkedtünk a hegyről, visszaérve Mátraszőlősre úgy éreztük, hogy nagyon hamar véget ért ez a 12 km-es túra és már tervezgettük is a tavaszi túrát.
A Szent István Túrakör ezen kirándulását Hatvan Város Önkormányzata is támogatta, hiszen a Civil Alap Ifjúsági keretéből 50.000,- forint támogatást nyert el az iskola.
Írta: Párkányi Rita, a Szent István Túrakör vezetője