A 2020/2021. tanévben iskolánk ismét részt vesz a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által meghirdetett nyelvÉSZ anyanyelvi tanulmányi versenyen. Eredményesen szerepeltek diákjaink. A 3. évfolyamosok vonatkozásában, a megyei forduló eredményei alapján megyei 1. helyezést Laczi-Bidiga József (3.b); megyei 3. helyet Tóth Benedek (3.b) ért el. Mind a ketten bejutottak az országos döntőbe. Ez azért is szép eredmény, mivel az országos döntőbe minden megyéből és a határainkon túlról a legeredményesebb versenyzők, Budapestről a 2 legjobb, és további 10, az országban legjobb eredményt elérő versenyző juthatott, függetlenül a lakhelyétől.
Országos döntőbe nem jutott, de nagyon szép eredményt ért el Horváth Nikolett (7.c), aki megyei 4. helyezett lett.
A 3.b osztály aktivitása alapján elnyerte a „nyelvÉSZ Barátok Közössége Díj”-at.
A matekÁSZ matematikai tanulmányi versenyen is szépen teljesítettek az iskola tanulói. Soltész László Vince (4.b) megyei 4. helyen, Bakalár Gábor Tamás (4.b) megyei 8. helyen végzett.
Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak, Horváthné Zeke Piroskának, Párkányi Ritának és Fehérné Bircsár Eszternek a szép eredményekhez!
Megyei döntő eredmények: