A Szent István iskola területén megvalósuló jégpálya építésével párhuzamosan az intézmény is készül. Az iskola nevében induló csapatok tagjainak jelentős mennyiségű a felszerelése (sisak, korcsolya, mez, stb.). Készül a raktározást…
Kategória: Események
Karácsonyi ajándék
A Szent István iskola karácsonyi ajándékot kapott. Néhány nappal ezelőtt, az intézmény által elnyert pályázatoknak köszönhetően, a Hatvani Tankerületi Központtól megérkezett a nagyméretű, osztályterembe felszerelhető interaktív érintőképernyő, valamint a 20…
Megbeszélés kézilabda vonatkozásában
A Hatvani KSZSE a hatvani sportélet egyik, meghatározó, kiemelkedő egyesülete, hasonlattal élve zászlóshajója. Az egyesület és iskolánk között kialakuló kapcsolat nem véletlen, hiszen intézményünk felmenő rendszerben sportosztályokat indít. A sportosztályban…
Megérkezett a Mikulás
A szülői munkaközösség meghívására 2020. december 4-én megérkezett iskolánkba a Mikulás. Ő és segítői minden osztályt meglátogattak. A gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták őket, és örültek az osztályok részére hozott édességnek.…
Bázisintézményi program
Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja és annak bázisintézményeként iskolánk online előadást, bemutatót hirdet.Időpont: 2020. november 25. Téma: 3D nyomtatás: digitalizálás 3D eszközökkel. A részvételi szándékot előzetesen jelezni szükséges.A…
Beszámoló az online szakmai értekezletről
Az EFOP-3.2.3-17-2017-00056 pályázat keretében, Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola rendezésében szakmai napra került sor 2020. november 17-én. A járványhelyzet miatt a személyes részvétel helyett online formában lett megtartva. A…
Bázisintézményi program
Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja és annak bázisintézményeként iskolánk online előadást, bemutatót hirdet.Időpont: 2020. november 18. Téma: XXI. századi hon- és népismereti társasjáték: a múlt– és a jelenkor…
Bázisintézményi program
Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja és annak bázisintézményeként iskolánk online előadást, bemutatót hirdet.Időpont: 2020. november 11.Téma: GEOMATECH: matematika kompetencia hatékony fejlesztése digitális eszközökkel. A részvételi szándékot előzetesen jelezni…
Bázisintézményi program
Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja és annak bázisintézményeként iskolánk online előadást, bemutatót hirdet.Időpont: 2020. november 4. Téma: Szövegértés fejlesztése alsó tagozaton a LEGO®StoryStarter csomag alkalmazásával. A részvételi szándékot…
Bemutatkozás
Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja a 2020. október 12-től október 22-ig Őszi Szakmai Napokat rendezett az érdeklődő pedagógusok számára. Ennek keretén belül 2020. október 21-én 14 órakor online…
Pályaorientációs nap 2020
A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában 2020. október 9-én került sor a Pályaorientációs nap megrendezésére. A járványügyi helyzetre való tekintettel ebben az évben a szervezés csak osztályon belül történhetett.…
Microsoft Innovatív Pedagógus Szakértő (MIE Expert) Program
A Microsoft ezen programjának a célja: „… egy aktív közösség működtetése és tagjainak elismerése azért, hogy a részt vevő tanárok technológiai élenjárásukkal motiválják kollégáikat, és tudásuk megosztásával elősegítsék a diákok…
Október 6.
A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen gyásznapon iskolánkban az 5. évfolyamos diákok közreműködésével iskolarádiós megemlékezés keretében idéztük fel hőseink emlékét. 1849. október 6-án végezték…
Szülői értekezletek
A járványügyi helyzetre tekintettel csak az 1. és az 5. évfolyamos osztályok esetében lesz személyes részvétellel járó szülői értekezlet. A színhely: az iskola rendezvényudvara. Az intézmény területére a Bajcsy-Zs. úton…
Microsoft Innovatív Iskola Program
A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola 2016-ban csatlakozott a Microsoft Innovatív Iskola Programjához. Iskolánk igazgatója, Kovács János rendszeresen részt vett az iskolaigazgatói megbeszéléseken. A Microsoft Expert, szakértő pedagógusaink pedig…
30 éves osztálytalálkozó
2020. augusztus 14-én, nem mindennapi találkozóra került sor a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola könyvtárában. Az 1989-1990-es tanévben végzett 8. c osztály tanulói jöttek össze, hogy a régmúlt időkre…
Ballagási ünnepség
A koronavírus járvány hatással van az általános iskolák ballagási ünnepélyeire. Ez igaz a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola esetében is. Rendhagyó módon ballagnak majd el a 8. osztályosok. A…
A 2019/2020-as tanév zárása
A koronavírus által okozott helyzet következményeként, az elmúlt időszakban tantermen kívüli oktatásra került sor. A gyerekek nem látogatták az iskolát. Ez érvényes a 2019-2020-as tanév utolsó tanítási napjára (2020. június…
Pedagógusnapi elismerések
A pedagógusnap minden év júniusának első vasárnapjára esik. Ezen nap alkalmából Horváth Márta, a Hatvani Tankerületi Központ igazgatója a tartósan végzett jó munka, valamint kiemelkedő teljesítmény jutalmazása érdekében tankerületi elismerésekről…
Trianon
100 éve, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely napot a Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az erről szóló, 2010. évi XLV. törvénnyel.Iskolánk…
Zeneiskolai beiratkozás
A Kocsis Albert Zeneiskola beiratkozást hirdet a 2020/2021-es tanévre az alábbi tanszakokra a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolába:hegedű, furulya, trombita, zongora, szolfézs. Jelentkezni 2020. június 11-én (csütörtök) 15:00 órától…
Vetélkedő az iskolai könyvtárban
Iskolánk könyvtárosai 2020. március 12-én könyvtárhasználati versenyt szerveztek a 7. és a 8. osztályos tanulóknak az 1848-1949-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés alkalmából. A versenyzők írásban válaszoltak a feladatlapokon lévő…
Miniszteri elismerés
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elismeréseket adományozott nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Iskolánkból 2 pedagógus kapta meg a Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetést az eddig végzett oktató-nevelő munkájáért. A kitüntetett…
2020/2021-es tanévre történő beiratkozás
A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola kiadványt jelentetett meg az iskolai beiratkozás elősegítése érdekében. A tájékoztató tartalmazza a leendő első osztályos pedagógusok bemutatkozását, az intézmény beiratkozással kapcsolatos programjait, a…
Suliváró
A Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában a SULIVÁRÓ programsorozat 2020. március 4-én (szerda) 16:30 órai kezdettel az Izgő-mozgó délutánnal folytatódik. Az érdeklődő gyerekek játékos sportversenyen vehetnek részt, s reméljük…